Louise a pékség vezetőjének, azaz Hugonak a fia már sütötte a kenyereket, bagetteket és a megannyi finomságot. Ma is korán nekiállt a munkának, mint mindig.
-Szia Louise! - Köszöntem egy hatalmas ásítással.
Ijedten hátrafordult és azzal a mozdulattal a kezében lévő tálcát a frissen sült kiflikkel elejtette.
-Jaj Cat! Csak te vagy az? A szívbajt hozod rám!
-Ennyire rossz a lelkiismereted? - Mosolyogva kérdeztem.
-Nem dehogy, csak nem számítottam rád. Mit keresel itt ilyen korán?
-Tudod. Hétfő van. Ilyenkor mindig 6-ra érkezem.
-El is felejtettem. Kissé fáradt vagyok. - Mondta Louise, miközben ügyetlenül söpörte össze a morzsákat a vajszínű padlóról.
-Hagyd csak, megcsinálom. Elvégre miattam ejtetted el a kifliket. Menj haza pihenni, úgy is jönnek hamarosan a többiek dolgozni.
-Köszönöm, örök hála! - Álmosan, nagy megkönnyebbüléssel nézett rám sötétbarna, szinte fekete szemeivel, megölelt és rohant is haza.
Alig lépett ki az ajtón és már jött is az első vásárló. Pierre volt az, a 16 éves újságkihordó fiú. Már jó ideje nem járt a pékségben, mert pár hónapja motorbalesetet szenvedett.
-Jó reggelt Cathérine!
-Szervusz Pierre! Hogy van a lábad? Rég nem láttalak erre felé, mit adhatok?
-Sokkal jobban, köszönöm. A szokásosat kérem. És veled mi újság Cat? Látom felújítottátok a pékséget.
-Velem azóta semmi különös sem történt, jól vagyok. Igen, egy kicsit újítottunk, azóta a vásárlók is csak úgy özönlenek. - Feleltem és elcsomagoltam a csokis croissant-ot Pierre számára.
-Hoztam a szokásos napilapokat és a kedvenc magazinod. - Nyújtotta felém az újságokat.
-A kedvenc magazinom? De hiszen már vagy fél éve elő sem fizettem rá.
-Fogadd csak el, ajándék! - Mosolyogva adta a kezembe a magazint.
-Köszönöm, de legalább hagy adjak még egy croissant-ot.
-Jó jó, elfogadom, amúgy is már farkas éhes vagyok. - Átadtam neki a süteményeket és elköszöntünk egymástól.
-Adieu Cat, további szép napot!
-Szia, majd holnap reggel találkozunk!
Pierre nagyon kedves és figyelmes fiú, már az első találkozásunkkor megkedveltem, de persze csak mint barátot. Fiatal hozzám, na meg persze van egy aranyos barátnője is. Ő dicsérte meg először a pékség új külsejét, nagyon örültem neki. A kávé színű falak a régi, családi fényképekkel, a barna-fehér kockás függönyök és vajszínű padló sokkal barátságosabbá tették a helyet. A napom többi része pörgősen telt, kígyózó sorok vártak a kiszolgálásra és még a sütésben is be kellett segítenem, mivel Valerrie, az egyik pék lebetegedett. Már alig vártam, hogy vége legyen a napnak és hazamehessek lazítani. Eljött a négy óra és már szedtem is össze a holmijaim, siettem a metróhoz. Az út egy örökkévalóságnak tűnt, néhány alkalommal le is hunytam a szemem pár percre. Mikor hazaértem, még senki sem volt otthon. Letettem a cókmókjaim és eresztettem a kádba vizet egy kis fürdőzéshez. Öntöttem hozzá a kedvenc csokoládé illatú habfürdőmből és meggyújtottam pár illatgyertyát is. Szép lassan megtelt a kád vízzel, így beleültem és elkezdtem lapozgatni a Pierretől kapott magazint.
-Vége ennek a hétfőnek is! - Sóhajtottam egyet és olvastam tovább.
-Szia Louise! - Köszöntem egy hatalmas ásítással.
Ijedten hátrafordult és azzal a mozdulattal a kezében lévő tálcát a frissen sült kiflikkel elejtette.
-Jaj Cat! Csak te vagy az? A szívbajt hozod rám!
-Ennyire rossz a lelkiismereted? - Mosolyogva kérdeztem.
-Nem dehogy, csak nem számítottam rád. Mit keresel itt ilyen korán?
-Tudod. Hétfő van. Ilyenkor mindig 6-ra érkezem.
-El is felejtettem. Kissé fáradt vagyok. - Mondta Louise, miközben ügyetlenül söpörte össze a morzsákat a vajszínű padlóról.
-Hagyd csak, megcsinálom. Elvégre miattam ejtetted el a kifliket. Menj haza pihenni, úgy is jönnek hamarosan a többiek dolgozni.
-Köszönöm, örök hála! - Álmosan, nagy megkönnyebbüléssel nézett rám sötétbarna, szinte fekete szemeivel, megölelt és rohant is haza.
Alig lépett ki az ajtón és már jött is az első vásárló. Pierre volt az, a 16 éves újságkihordó fiú. Már jó ideje nem járt a pékségben, mert pár hónapja motorbalesetet szenvedett.
-Jó reggelt Cathérine!
-Szervusz Pierre! Hogy van a lábad? Rég nem láttalak erre felé, mit adhatok?
-Sokkal jobban, köszönöm. A szokásosat kérem. És veled mi újság Cat? Látom felújítottátok a pékséget.
-Velem azóta semmi különös sem történt, jól vagyok. Igen, egy kicsit újítottunk, azóta a vásárlók is csak úgy özönlenek. - Feleltem és elcsomagoltam a csokis croissant-ot Pierre számára.
-Hoztam a szokásos napilapokat és a kedvenc magazinod. - Nyújtotta felém az újságokat.
-A kedvenc magazinom? De hiszen már vagy fél éve elő sem fizettem rá.
-Fogadd csak el, ajándék! - Mosolyogva adta a kezembe a magazint.
-Köszönöm, de legalább hagy adjak még egy croissant-ot.
-Jó jó, elfogadom, amúgy is már farkas éhes vagyok. - Átadtam neki a süteményeket és elköszöntünk egymástól.
-Adieu Cat, további szép napot!
-Szia, majd holnap reggel találkozunk!
Pierre nagyon kedves és figyelmes fiú, már az első találkozásunkkor megkedveltem, de persze csak mint barátot. Fiatal hozzám, na meg persze van egy aranyos barátnője is. Ő dicsérte meg először a pékség új külsejét, nagyon örültem neki. A kávé színű falak a régi, családi fényképekkel, a barna-fehér kockás függönyök és vajszínű padló sokkal barátságosabbá tették a helyet. A napom többi része pörgősen telt, kígyózó sorok vártak a kiszolgálásra és még a sütésben is be kellett segítenem, mivel Valerrie, az egyik pék lebetegedett. Már alig vártam, hogy vége legyen a napnak és hazamehessek lazítani. Eljött a négy óra és már szedtem is össze a holmijaim, siettem a metróhoz. Az út egy örökkévalóságnak tűnt, néhány alkalommal le is hunytam a szemem pár percre. Mikor hazaértem, még senki sem volt otthon. Letettem a cókmókjaim és eresztettem a kádba vizet egy kis fürdőzéshez. Öntöttem hozzá a kedvenc csokoládé illatú habfürdőmből és meggyújtottam pár illatgyertyát is. Szép lassan megtelt a kád vízzel, így beleültem és elkezdtem lapozgatni a Pierretől kapott magazint.
-Vége ennek a hétfőnek is! - Sóhajtottam egyet és olvastam tovább.